Hírek

Sportorvosi vizsgálat

A GYISM decemberben hozott határozata alapján a modellező sportot mentesítették a kötelező orvosi vizsgálat alól.

Aki még nem adta le, annak már csak az aláírásokat kell rendeznie és küldheti be a lapot.

A versenyengedély-kérőlap letölthető egyesületünk honlapjáról az MMSZ oldalról, kitölthető formátumban is.

Harmath Andor

F1P

A december eleji CIAM elnökségi ülésen úgy határoztunk, hogy a 2003-as ifi VB során a túlzottan rövid felkészülési idő miatt az F1P mellett még az F1J modellek is használhatók, persze mindegyik a maga szabályzata szerint, de az F1J-vel is három percet és hét startot kell repülni, mint az F1P-vel. Az F1P használatának elősegítése érdekében azok az országok, akik legalább egy versenyzőt CSAK F1P modellekkel neveznek, 4 versenyzőt indíthatnak, ebből az első három eredménye számít be a csapatversenybe.

Dr. Reé András

19. PUSZTA KUPA

Visszatérünk május végére.
Regisztráció: május 30, péntek
F1A versenynap: május 31, szombat
F1B, C, J, P versenynap: június 1, vasárnap
Elutazás: június 2, hétfő

Változás: magyaroknak a nevezési határidő lejártáig nem csak a nevezésüket kell rendezni hanem a befizetéseket is! (Személyesen, átutalással vagy postai csekken. Ugyanannyit mint 2002-ben)

Aki csak a helyszínen “kerül elő”, az minden szempontból a külföldiekkel azonos - (egyébként nagyon udvarias) - “bánásmódban és elbírálásban részesül”

Motoros járművel verseny közben közlekedni tilos. Csak reggel a parkolóhelyre, és verseny után vissza megengedett a közlekedés.

Szálláshelyet a sportközpontban (camping) előre is lehet foglalni ifj. Bíró Károlynál: Tel: 00 36 70 2027 021, vagy
E-mail: bika1000@ freemail.hu

kiírás teljes szövege és folyamatos tájékoztatás ez évben is honlapunkról:

www.cavalloni.hu

Aki postán kér kiírást, annak kérésére elküldjük.

 

NÓGRÁD KUPA

A következő hét végén - június 6-9 ig, - mint az előző években:

NOVOHRAD (Nógrád) kupa, ugyanilyen időbeosztás szerint. Rendező Stefan Hubert, 98401 Lucenec, (Losonc), Malinovskeho B/2. Tel: 00 421 47 43 28 206

A verseny kiírása - ha megkapjuk - a Puszta Kupa mellett lesz olvasható.

Pinkert Gy