chfejlec.gif (1380 bytes)
fej11.gif (854 bytes)
Dr. Benedek György

CO2 hírek

A nyári üdülőszezonban általában kevés F1K- versenyt rendeznek, de még ehhez képest is alig kaptunk ilyenekről híreket. A jul.3. GLIWICE-i Black-cup-ról is csak úgy tudunk beszámolni, hogy a résztvevő Hársfalvi István bocsátotta rendelkezésünkre az anyagot.

A Dél Lengyelországi CO2 nemzetközi versenyeket az időjárás eddig nem kényeztette el. De ezúttal kivételesen jó időjárási körülmények alakultak ki, kellemes, meleg idő enyhe légmozgással, erős függőleges áramlásokkal.

Az eredmények ennek megfelelően kiválóak voltak. Ezúttal feltűnő volt a résztvevők nagy száma, a 25 fő létszámból 11 volt hazai versenyző, rajtuk kivül 7 osztrák, 6 magyar és egy osztrák-japán (Gaggl felesége) indult. Közülük 11 személy teljesítette a 600 mp-es maximumot, ezután a döntő fordulók 2 perces előjáratással kezdődtek. Ekkor még 9 versenyző repült 2 percet, de a következő, 4 perces motor-lejáratásnál ugyanez már csak 3 indulónak sikerült, ezek Hársfalvi, Burcin és Schaupp voltak. A lengyel Michalski kis GM-63 motorjával tőlük alig maradt el, a maximumhoz csak 3 mp hiányzott. Viszont a következő, 6 perc előjáratásos forduló ismét bebizonyította azt a már többször kifogásolt körülményt, hogy a fly-off-startok lebonyolítására adott 15 perc forduló-idő nem elegendő.

Bár a jelen F1K kategória az FAI - nál még csak ideiglenes jellegű és a startidőkre vonatkozó kifejezett megkötés nincs, egyes buzgó versenyrendezők átveszik a hivatalos szabadonrepülő modellnél előírt 15 percet. A CO2 modelleknél azonban a felkészülési idők sokkal hosszabbak, mint a többi F1A-B-C kategóriáknál, így nálunk ez a 15 perc kevés, különösen akkor, ha az előírt "előjáratási" idők meghosszabbodnak. Pl. a jelen esetben ez 6 perc volt. Hársfalvi István keze az indításkor véletlenül beleért a légcsavarkörbe, a motor leállt.

Az F1K erre vonatkozó előírása szerint ez hibás start, amit meg lehet ismételni. Az ismétlésnél azonban már nem tudott elstartolni, mert mire a gépet elindíthatta volna, letelt a 15 perc. És ez nem véletlen, mert ha meggondoljuk, hogy a motor és modell felkészítése legalább 3-5 percet igényel, ehhez jön még a 2x6 perces előjáratási idő, így 2 indításhoz legalább 2x3 ...5 + 2 x 6 = 18 ...22 perc kell, ami egyértelműen nem fér be a 15 percbe. Az ideiglenesen elismert kategóriára vonatkozólag az előírások nem kötelezőek, így minden rendezőségnek joga van a fordulóidőket a szükséges mértékben meghatározni, sajnos ezidáig nem éltek ezzel a lehetőséggel. A végeredmény az lett, hogy pl. az ezévi Tapolca-kupán hasonló ok miatt a legtöbb kiváló versenyző kiesett a versenyből.

Ugyanez történt most Hársfalvi esetében. Tapasztalat az, hogy ha az előjáratási idő túllépi a 3-4 percet, feltétlenül meg kell hosszabbítani a startidőt. Amikor pedig e kategória végleges elfogadást nyer, - és ha a jelen fly-off-ra vonatkozó előírás marad, - akkor az itt szükséges fordulóidőket a gyakorlatnak megfelelően meg kell hosszabbítani. De ezt addig is meg kell tennie minden jövőbeni CO2 modellverseny rendezőségének.

(A "szerkesztő" megjegyzése: Ha az előjáratást a start megkezdésének tekintjük, minkét kívánságnak megfelelünk: A 15 perces Fly-off "átvétele" az első lépés a kategória teljes elismertetése érdekében, a hosszú lejáratási időt már megkezdett startnak tekinteni a kategória jellegzetességéhez igazodó előírás lehet. (Pinkert Gy.))

GLIWICE-ben ezúttal a 6 perces előjáratásnál már csak Burcin és Schaupp repülték ki a 2 percet, majd a 7 percnél ez már csak Schaupp-nak sikerült. Egyébként mindeketten igen jól alkalmazták a tanknak hétszeri szénsav-kiengedéssel való erős lehűtését. Hársfalvitól egyébként még egy igen értékes statisztikát is kaptunk; ez az első 11 helyezett gépeinek fontos adatait tartalmazza.

NÉV

MODELL

MOTOR

TARTÁLY

Schaupp, Werner

Kele-X

GMV-73

szigetelt

Hazarhun Burcin

egyéni

BBH-88

szigetelt

Hársfalvi István

Kele-X

BBH-88

szigetelt

Michalski Roman

egyéni

GM-63

csupasz

Schaupp Bernhard

Kele-VIII/c

WS-79

szigetelt

Gaggl Rainer

Kele-X

Gaggl 38 mm3

szigetelt

Németh Ferenc

Kele-IX

BBH-88

szigetelt

Nakamoto Miyuki

Kele-VIII/c

BBH-88

csupasz

Tóth Tamás

Kele-IX

BBH-88

szigetelt

Horváth Attila

Kele-VIII/c

BBH-88

szigetelt

Fenz Heinz

egyéni

GMW-73

csupasz

Ehhez csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy a magyar Botond motor a Gasparin-féle GMW-73 tipussal együtt ezidőszerint a legjobb CO2-motor valamint az ugyancsak NOVUM vállalat által kifejlesztett KELE félkészárú-modelltipus csúcs-szinvonalat képvisel.

Az is megállapítható, hogy a tartálynak szigetelő burkolattal való ellátása lassan terjed és az is sejthető, hogy ennek sikeres alkalmazásához igen nagy gyakorlat valamint szerencse is szükséges.

Részletes eredmények:

1.

Schaupp Werner   aut 600 120 120 120 120 960
2. Hazarhun Burcin   aut 600 120 120 120 059 899
3. Hársfalvi István   hun 600 120 120     840
4. Michalski Roman   pol 600 120 117     837
5. Schaupp Bernhard J aut 600 120 096     816
6. Gaggl Rainer   aut 600 120 077     797
7. Németh Ferenc J HUn 600 120 071     791
8. Nakamoto Miyuki   jap 600 120 051     771
9. Tóth Tamás J hun 600 120 034     754
10. Horváth Attila J hun 600 012       612
11. Fenz Heinz   aut 600         600
12. Tóth Péter J hun 120 120 120 120 114 594
13. Huber Edmund   aut 077 120 120 120 120 557
14. Vörös Andrea J hun 113 120 120 074 120 574

15.

Sopniewski Henryk   pol 042 120 120 120 120 522
16. Pointer Manfred   aut 030 120 120 120 120 510
17. Kaczmarczik Michal J pol 120 113 065 082 058 438
18. Lukaszczyk Michal J pol 071 005 120 120 048 364
19. Seman Pavel J pol 022 039 041 063 088 253
20. Rákóczy Ewa   pol 012 061 019 085 056 233
21. Biwo Damian J pol 024 045 024 048 025 166
22. Rakoczy Roman   pol 019 019 003 003 016 060
23. Wysoci Sawomir J pol 006 007 011 024 004 052

Vissza a Cavalloni nyitólapra
1165 Budapest, Veres Péter u. 157.    info@cavalloni.hu   1625 Budapest, Pf. 16
Tel/fax: +36 1 311-0471