Cavalloni Ferenc Modellező Sportegyesület

Cavalloni Híradó 2001. július

Előző cikk TartalomjegyzékTartalomjegyzék

Következő cikk

F1A
F1B
F1C

  Pinkert György:

Puszta-kupa 2001

Kunszentmiklós - Hungary, 2001.06.01-04.

A versenykiírást - ahogy szoktuk - januárban tettük fel a világhálóra. Előtte - valószínűleg a nemzetközi versenynaptár alapján - jelentkezett az első érdeklődő december közepén - Amerikából.

Január végén már bejártuk a kiszemelt területet, ezután következtek a bonyodalmak. (Részletesen: mégis lesz Puszta kupa CH 2001/2) Ez tartott április végéig. Addig a Puszta kupa felirat mellett csak a bíbic képet lehetett látni, és egy sokat mondó feliratot:

Madarak - modellezők 1 : 0

Azután megszületett a szóbeli megállapodás a területről és minden egyéb - a versenyt előmozdító - szükséges feltételekről.

A honlapunkról május első napjaiban tűnt el a bíbic és a felirat. Ezután megindult a nevezés. Naponta 3-4 elektronikus levél érkezett, különböző számú nevezéssel. Ezek “feldolgozása” akadálytalanul folyt, kapták a rajtszámokat, olvashatták a visszaigazolásokat. (Írásban csak egy nevezés érkezett)

A nehézségek miatt a szokásosnál kisebb létszámra számítottam, de hamar kiderült hogy tévedtem. Minden eddiginél nagyobb létszámú nevezés érkezett. A létszám már a rendezhetőség határán volt Csak abban lehetett bízni hogy - szokás szerint - lesz belőle “lemorzsolódás”.

A nevezők száma: F1A 153
F1B 85
F1C 39

regisztracio1.jpg (32194 bytes)A regisztrálás az új helyszínen is zavartalanul történt. Köszönet ezért azoknak, akik ezt évek óta jól bevált gyakorlattal folyamatosan végzik:

Gonda Péterné - Ilike, mint gazdasági vezetőnk,
Gonda Péter - mindenre gondoló segítője,
Dr. Reé András,
Somogyi Ferenc és
Gahér Lajos mint a zsűri tagjai,
Ember Péter Pál - mint egyesületünk angolul jól beszélő fiatal tagja és sportbírója.

A Művelődési Ház mellett a parkolásra alkalmas hely kisebb - mint Dömsödön - és nem áttekinthető, ezért - a helyi körülményeket ismerve - ajánlották hogy a polgárőrség segít vigyázni az érkezők gépkocsijaira, amíg ők a regisztrálást végzik.

Ilyen gyorsan még megállapodást nem kötöttem. A polgárőrség vezetője perceken belül ott termett, kiszámította, mekkora támogatást kérnek, - elfogadhatónak tartottam - és máris hívta az őrséget.

Két fő figyelte a parkolót este 10 óráig - amíg be nem zártuk az irodát. Másnap és harmadnap a verseny egész ideje alatt ketten voltak kint - terepjáró gépkocsival, rádióval - és a gépek leszállási körzetére is vigyáztak. (Csak egy gép elvesztéséről van tudomásunk, de az sem eltulajdonítás miatt veszett el.)

A művelődési ház összes munkatársának minden köszönet, ahogy működésünket segítették. Bent maradtak munkaidejükön túl, ha erre volt szükség, bejöttek egy telefon-kérésre és kinyitották a Művelődési Házat,. munkaszüneti napon, amikor valamit bent felejtettünk

A résztvevők országonként és kategóriánként: (zárójelben a múlt évi számok)

 

Ország

F1A

F1B

F1C

Összesen

1

AUT

6 (8)

1 (1)

2 (2)

9 (11)

2

BIH

4 (5)

4 (5)

3 (2)

11 (10)

3

CRO

7 (4)

4 (2)

0 (0)

11 (5)

4

CZE

3 (2)

0 (0)

0 (0)

3 (1)

5

ESP

1 (0)

0 (0)

0 (0)

1 (0)

6

FIN

3 (2)

4 (2)

0 (0)

7 (3)

7

FRA

1 (0)

1 (0)

0 (0)

2 (0)

8

GBR

1 (0)

0 (0)

1 (0)

2 (0)

9

GER

10 (8)

13 (14)

5 (3)

28 (23)

10

HUN

26 (30)

4 (6)

4 (6)

34 (42)

11

ITA

8 (5)

3 (2)

0 (1)

9 (9)

12

LAT

0 (0)

1 (0)

0 (0)

1 (0)

13

NED

5 (2)

1 (1)

0 (0)

6 (4)

14

POL

2 (2)

1 (1)

3 (3)

6 (8)

15

ROM

1 (0)

1 (0)

0 (0)

2 (0)

16

RUS

4 (0)

0 (0)

0 (0)

4 (0)

17

SLO

9 (6)

2 (3)

0 (0)

11 (9)

18

SUI

3 (3)

1 (1)

0 (0)

4 (4)

19

SVK

11 (9)

2 (3)

0 (0)

12 (12)

20

UKR

11 (9)

9 (7)

7 (6)

27 (28)

21

YUG

3 (2)

1 (4)

0 (1)

4 (7)

 

Összesen

123 (88)

58 (57)

28 (24)

209 (180)

sokadalom.jpg (44182 bytes)Ez 21 országból 209 versenyző. Ismét jöttek Oroszországból (már rendezték FAI tagságukat) és Romániából is jöttek ketten Török vendégünk ez évben ismét jelentkezett, de sajnos nem indult a versenyen

Az időjárás - az első napon délelőtt - ideális modellező idő hozott. Az 1 - 3 m/s szél alig sodorta el a modelleket néhány száz méterre, csak délután erősödött kissé, ekkor a modellek egy része a 2 km-re lévő vasúti töltésen is átrepült.

Ekkor látványos “baleset” is érte az egyik modellt. Időzítve jött le, éppen egy 20 kV-os vezetékre “ült” volna rá, de a fémfólia bevonás látványos zárlatot hozott létre, pillanat alatt elégett és tűzgolyóként esett az alatta lévő száraz fűbe. Azonnal meggyulladt a fű, a közelben tartózkodók oda siettek és szétcsapkodva a lángokat eloltották a tarlótüzet.

Egy esetben a modell a vasúti töltésre időzített, a vonat is közeledett, de a véletlenül arra járó polgárőrök el tudták hozni a gépet a vonat elől.

7dikstart.jpg (23548 bytes)A második nap már nem jól kezdődött. Gyenge szél és szitáló eső fogadta a kiérkezőket. Ez tartott kb. délig. Ekkorra elállt az eső, később a nap is kisütött, és forró napsütésben teltek a délutáni startok.

Öt órakor - az utolsó startra - hirtelen megerősödött a szél és a 6-8 méteres lökések is előfordultak.

A döntőkre a szél ismét csendesedett, csak a hosszú repítési idő miatt mentek a modellek elég messze.

A versenyt ismét sikerült a kiírás szerint lebonyolítani. A kezdéstől a befejezésig az előírt időpontban történt minden - az eső ellenére. Sajnos nagyon sokan voltak, akik az eső miatt el sem kezdték a versenyzést. A két kategóriában (F1B és C) kb. 20 - 30 versenyzővel többen indultak volna, ha az időjárás nem fordul esősre.

Eredményhirdetés és díjkiosztás mindkét napon este 9 óra körül volt, már sötétben. (lásd a fényképeket)

Ezen a versenye mindenféle időjárás előfordult. A szinte szélcsend az első nap elején, és a már majdnem viharosnak mondható (6-10 m/s) a második nap hetedik startjában.

Tűző napsütés volt az első napon szinte egész nap, és a második napon kb. 13-15 óráig. Viharos, szinte fekete felhők jöttek a második nap délután, azután el is távoztak, eső nélkül.

A terület - 140 ha legelő - ebben a szélirányban volt a legjobban használható. Hossza - a starthelyünktől a vasútállomás felé eső sarkáig - több mint 2 km. Sajnos a fű nekünk kicsit magas volt, különösen az esős napon. Kár hogy nem kaszálták le hamarabb.

Fordított szélirány esetén a területtől északra és nyugatra húzódó csatorna - szélessége miatt - csak úszva “küzdhető le”, vagy nagy kerülővel hídon kell átmenni, de ez nehezítette volna a modellek megtalálását. Ebben szerencsénk volt.

A sportbírók az első napon általában 6-6, a másodikon 5-5 versenyző idejét mérték, a következő beosztás szerint:

A verseny lebonyolításában a következők segítettek:

Sportbírók szervezője és vezetője: Harmath Andor
Sportbírók:

1. Ember Péter Pál
2. Erős Mihály Gábor
3. Fekete Ádám
4. Griger Tibor
5. Holló Tamás
6. Honfi János
7. Juhász Ferenc
8. Katona György
9. Kis Pál Gábor
10. Ludányi Cecília
11. Ludányi Gábor
12. Ludányi István
13. Ludányi Istvánné
14. Majdik Károly
15. Majdik Zsolt
16. Mészáros Emil
17. Nagyváradi Pál
18. Napkori György
19. Sugataghy Ádám
20. Szakács Ilona
21. Számadó István
22. Szekeres Nándor
23. Szentpéteri László
24. ifj. Szentpéteri László
25. Szentpéteri Lászlóné
26. Takács György
27. Teller Péter
28. Tokodi Zoltán
29. Vida György
30. Vörös Katak
31. Weinhardt Csaba

A kiértékelést végezte: Pinkert László
Az eredményeket közölték: Pinkert Katalin és Pinkert András

A nemzetközi zsüri:
Dr. Reé András
Somogyi Ferenc
Gahér Lajos
Meczner András

Mindekinek köszönettel munkájáért a jövő évben is szeretettel várok mindenkit.


A rendező elhatározása, hogy a jövő évtől a Novohrad kupát egy napon rendezik, szombaton a versenynap, vasárnap tartalék nap illetve hazautazás. Ezek szerint a változás:

Puszta Cup

Novohrad Cup

Érkezés és regiszt
rálás

F1A verseny
nap

F1B, C verseny
nap

Elutazás

Érkezés és regiszt
rálás

verseny
nap

Elutazás

2002

May 31

June 1

2

3

7

8

9

2003

May 30

31

June 1

2

9

10

11

2004

May 28

29

30

31

June 7

8

9

2005

May 30

31

June 1

2

6

7

8

2006

June 2

3

4

5

9

10

11

2007

June 1

2

3

4

8

9

10

2008

May 30

31

June 1

2

6

7

8

2009

May 29

30

31

June 1

5

6

7

2010

May 28

29

30

31

June 4

5

6

Előző cikkTartalomjegyzékCavalloni Honlap

1165 Budapest Veres Péter u. 157.   Tel/fax: +36 1 211-4071
1625 Budapest, Pf. 16   info@cavalloni.hu

Következő cikk