Cavalloni Híradó 2000/4

Cavalloni Híradó 2000. október

Előző lap A Budapesti Sportévkönyvből

TartalomjegyzékTartalomjegyzék

Mikulás-kupa eredményekKövetkező cikk

F1E

Eredmények:

Mikulás-kupa
Liptó-kupa
1x1.gif (42 bytes)

 

Pinkert György

1. MIKULAS - CUP
Liptószentmiklós, 2000 szeptember 15, és

Liptov - Cup
Liptovski Mikulas, 2000 szeptember 16.

Már tíz éve foglalkozunk a mágnesirányítású modellekkel, de itthon még nem találtunk olyan alkalmas területet, amelyen komolyabb verseny rendezésére mernék vállalkozni.

Ugyancsak évek óta téma az, hogy küldjünk versenyzőket a Losoncon rendezett “Novohrad-kupa” versenyre, mert nagyon kis létszámú az ott megjelenő mezőny. (Ez nem véletlen. A losonci repülőtér kicsi, nagyon gyakori hogy a modelleket a házak közé sodorja a szél.) Ez a verseny Szlovákia Világ-kupa versenye, tehát jó lenne elfogadhatóbb körülmények között rendezni.

Ezeken úgy lehet segíteni, ha a szabadonrepülő versenyeket itt, a sík vidéken rendezzük, a lejtőmenti versenyeket pedig ott, ahol a lejtők vannak. Három év rábeszélés után sikerült meggyőzni Stefan Hubertet - a losonci verseny rendezőjét, - hogy hozza a versenyt Dömsödre. Ez évben már itt volt a Novohrad (Nógrád) kupa, és a létszám is sokkal nagyobb volt, mint az előző években - otthon.

Az előző évek létszámai: (1998 és 1999 még Losoncon, 2000 már Dömsödön)

Év

F1A

F1B

F1C

Össz

1998

28

8

5

41

1999

28

8

6

42

2000

52

24

8

84

A külföldiek még kissé hitetlenkedve fogadták, de működött minden.

A múlt évben Liptószentmiklóson a világbajnokság alkalmával sikerült megbeszélnem a helyi klub vezetőivel azt, hogy a Cavalloni SE náluk szeretné rendezni mágnesirányítású modellek nemzetközi versenyét - lehetőleg Világ-kupa rangban. Így is jelentettük be a FAI-nál az őszi regisztrálás alkalmából. Ez még nekik is újdonság volt, de Reé András segítségével sikerült minden kétkedést eloszlatni.

Tavasszal, a szlovák bajnokság két fordulójára utaztunk Liptószentmiklósra, ez alkalommal a részletkérdéseket is megbeszéltük. Nekünk csak a díjakat kellett vinnünk, és a kiírás szerinti időpontban a jelentkező versenyzőket kellett “regisztrálni”

Az általunk jónak tartott szálláshely (Hotel SI) lett a teljes versenyzői gárda szálláshelye. Jobbat olcsóbban még a helybelieknek sem sikerült találni.

Egy kis külön teremben egy asztalnál, egymás mellett regisztráltuk a két napra érkező vendégeket-versenyzőket. Több országbelieknek újdonság volt az hogy a szállást maguknak kell fizetni a recepciónál, (és nem a rendezők intézik.) (EB-VB alkalmából, ennél lényegesen drágább helyeken a rendezők árengedményeket szereznek a hivatalos árakból, úgy hogy azon is van valami hasznuk.)

Sportbírókat a helyi katonaiskola növendékei közül szerveztek a helyiek, a fiúk-lányok - egy kivétellel - kifogástalanul végezték dolgukat. Azt az egy kivételt - egy modelltévesztést - nálunk követték el, de nagyon könnyű volt a hibát bebizonyítani, ezért azonnal helyesbítették is a tévedést.

image01_2.jpg (44081 bytes)Mindkét napon ideális időjárás fogadott. Már napok - hetek - óta nem volt jelentős eső, ezért az összes meredek úton is jól lehetett közlekedni. A szél mindkét nap 0-4 m/s között változott, többnyire a kisebb értékek fordultak elő. Mindkét nap egyszer-egyszer kellett áthelyezni a starthelyeket kisebb szélirány-változás miatt.

Ezen a versenyen egyértelművé vált hogy “szélcsend”-re alkalmas modelljeink nincsenek, vagy ami megközelíti azt, azt sem állítottuk be igazán jól. Még mindig hiányzik a megfelelő gyakorlat (is).

Mi még elégedetlenkedünk, pedig a németek már megkérdezték, hol gyakorolunk mi otthon, mitől vagyunk ilyen jók (!) (A kérdésben is elismerés van, köszönjük.) Mondtuk nekik, hogy nálunk nincs megfelelő terület, tehát leginkább kint, ilyen versenyek alkalmával tudunk gyakorolni és tanulni. Nem nagyon hitték el.

A FAI-nál első kérésünkre megadták a világ-kupa címet versenyünknek, tehát két egymást követő napon két világ-kupa verseny volt Liptószentmiklóson. A verseny nevének Ők már évek óta a LIPTOV-CUP nevet adták, nekünk a város nevéből csak a MIKULAS maradt. Így lett versenyünk neve az “1. Mikulas-kupa.” A kiírást - a Puszta-kupához hasonlóan - az interneten tettük közzé, ugyancsak ide vártuk a nevezéseket is.

image01.jpg (128998 bytes)Csak az Osztrákok neveztek előre, a többiek csak a helyszínen jelentkeztek. Ilyen kis létszámnál ez sem jelentett nehézséget.

29 jelentkező volt, mindenki indult és eredményt is ért el. Nagyon jó verseny volt, nagyon szoros eredményekkel. Csak egy eltévedt német jött pénteken este, elnézte az időpontokat, azt hitte hogy a két verseny szombaton és vasárnap lesz. Így csak a második napon tudott indulni.

A két versenynek egy tartaléknapja volt - a vasárnap, és egy közös bankett és díjkiosztás szombaton, ugyanannak a szállodának földszinti éttermében, ahol laktunk.

A versenyek és a zárás jó hangulatban folyt le és zárult, tehát jövőre ugyanígy rendezzük, csak egy héttel a Lengyelországban sorra kerülő világbajnokság előtt. Jó lenne ennek időpontját mielőbb megtudni.

Eredmények a következő oldalakon. (Mikulás-kupa, Liptó-kupa)

image34_1.jpg (43436 bytes)

Előző lapTartalomejgyzékCavalloni Honlap

1165 Budapest Veres Péter u. 157.   Tel/fax: +36 1 211-4071
1625 Budapest, Pf. 16   info@cavalloni.hu

Következő lap