|
Az év - mint általában mindig - az éves feladatok számbavételével és az előző évben eredményesen dolgozók elismerésével kezdődött.
Személyi változások: A nyugdíjba vonult Frigyes Ernő helyett a repülőmodellezők főelőadói feladatát Török László vette át.
Versenyek: A repülőmodellezők nemzetközi versenyeit -anyagilag - elérhetetlen távolságban rendezték, ezért egyedül a körrepülő sebességi csapatunk vett részt az amerikai világbajnokságon. Hajósaink világbajnokságának színhelye Nagykanizsa, - az autós VB Ausztráliában volt.
Az év elején adták át dr. Nyárádi József egyetemi adjunktusnak - a Pécsi MÉV Modellező Klub tagjának - a Honthy Hanna díjat. Ezt minden páratlan névben ítélik oda kimagasló orvostudományi tevékenységért. Dr. Nyárádi József vezetésével egy bányász-balesetet szenvedett munkás leszakadt karját varrták vissza - hazánkban először - sikeresen!
Ez év elején érkezett a szomorú hír, 33 éves korában elhunyt Szabó István, a Mátrtaverebély-i Modellező Klub tagja.
Ez évtől kezdve a Fülöp Sándor Emlékverseny egy fordulós, és erre külföldi vendégeket is meghívtunk. Őket a velük kapcsolatot tartó modellező klubok nevezték be.
A 75 éves magyar modellezést június 8-án a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában tartott megemlékezésen ünnepeltük, amelyen magas rangú hazai és külföldi vendégek is részt vettek. Másnap a Budaörsi repülőtéren volt látványos bemutató és az összevont Országos Bajnokság megnyitója.
Megjelent az évfordulóra készített könyv: A MAGYAR MODELLEZÉS 75 ÉVE. Összeállítói: Prohászka György, Poich Lóránd, Sütő István, Winkler László. Terjedelme 20 ív, 75 rajzon, 52 korabeli fotón, mutatja be a magyar modellezés háromnegyed évszázados útját. Ismerteti a modellező sportok nemzetközi szervezeteit és modellező sportunk eredményeit.
A VII. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon nagy sikerrel szerepelt a Budapesti Modellező Klub és Ágh Attila. A félkész modellek árusításával és helyszíni összeállításával, sok gyereket sikerült megnyerni a modellezésnek.
E jubileumi évben (75 éves a magyar modellezés) az országos bajnokságokat összevonva, egy időpontban rendezték meg. A szabadonrepülők Dunakeszin, körrepülők és sebességi autósok Budaörsön, RC modellezők Gödöllőn, Vitorlás hajók Békásmegyeren, az Omszki tavon, FSR hajók a Szilas-pataki tározón, a többi motoros hajó a Városligeti tavon, az RC autósok a Tétényi úti sporttelep aszfaltján versenyeztek.
Országos bajnokságok eredményei:
Repülőmodellezés
Szabadonrepülő Modellek Országos Bajnoksága
F1A ifjúsági: 1. Molnár István Hajdú) 1020" 2. Csepi László (Pest m) 977", 3. Varsányi Tamás (Bp) 905"
F1A felnőtt: 1. Szvacsek Ferenc (Baranya) 1460", 2. Bodri János (Bács) 1317", 3. Gál István (Komárom) 1256"
F1B: 1. Marton József (Komárom) 1260", 2. Váradi Mihály (Hajdú) 1260", 3. Krasznai József (Hajdú) 1191"
F1C: 1. Szécsényi János (Bp) 1250", 2. Maczkó Oszkár (Pest) 1237", 3. Meczner András (Bp.) 1207"
Körrepülő Modellek Országos Bajnoksága
F2A: 1. Mult József (Békés) 279,7 km/ó, 2. Szegedi Sándor (Békés) 279,1 km/ó, 3. Molnár József (Békés) 267,7 km/ó
F2B: 1. Mórotz Attila (Pest) 6103 p., 2. Tokai Tamás (Nógrád) 5996 p., 3. Vellai Tibor (Bp.) 5839 p.
F2C: 1. Balogh József - Dóránt Vilmos (Szabolcs) 7 p 14 mp., 2. Rátkai - dr. Nyárádi (Baranya) 7 p 16 mp.
3. Lerf – Zaják (Bp.) 8 p 8 p. 10 mp.
Rádióirányításu Modellek Országos Bajnoksága
F3A: 1. Stefel Győző (Bp.) 2494 p., 2. Masznyik Gábor (Bp.) 2438 p., 3. Mohai István (Pécs) 2291 p.
F3B: 1. Vörös Endre (Csongrád) 2657 p., 2. Szeri András (Bács) 2636 p., 3. Horváth János (Bács) 2575 p.
Hajómodellezés
Hajómodellek Országos Bajnoksága
F1-V 3,5 cm 3: 1. Ábrahám József (Győr) 23 mp, 2. Rusznák Miklós (Bp) 30 mp, 3. Dusa János (Baranya) 30,2 mp.
F1-V 6,5 cm3: 1. Tóth Miklós (Bp.) 21 mp. 2. Bertók Kálmán (Győr) 22,3 mp., 3. Várady István (Somogy) 24 mp.
F1-V 15 cm3: 1. Bertók Kálmán (Győr) 20 mp., 2. Takács József (Szolnok) 21,4 mp. 3. Pénzár Jenő (Somogy) 22,2 mp.
F1E 1 kg.: 1. Molnár László (Bp.) 28,8 mp, 2. Ferencz János (Bp.) 45,8 mp, 3. Sasvári Zoltán (Somogy) 56,7 mp.
F3-E: 1. Ábrahám Gábor (Győr) 140 p, 2. Ábrahám József (Győr) 139,8 p, 3. Cserepes Sándor (Győr) 138 p.
F3-V: 1. Ábrahám Gábor Győr) 140,2 p, 2. Horváth Géza (Győr) 137 p, 3. Cserepes Sándor (Győr) 134,4 p.
EH: 1. Rőder Sándorné (Pest) 171,6 p., 2. Vreba László (Fejér) 136,3 p., 3. Bedő György (Szabolcs) 114,3 p.
EK: 1. Kukorelli Károly (Pest) 167,6 p. 2. Vreba László (Fejér) 160 p. 3. Tasnádi Béla (EVIG-Bp.) 127,6 p.
DX ifjúsági: 1. Borsó István (Baranya) 90 p., 2. Brunner Zoltán (Baranya) 90 p., 3. Sárvári Endre Borsod) 78 p.
D-M 1: Pákozdi Mihály (Nógrád) 108 p., 2. Vönöczki András (Baranya) 102 p., 3. Danku Sándor (Győr) 93 p.
D-10: 1. Vönöczky András (Baranya) 102 p. 2. Kiss Miklós (Baranya) 96 p., 3. Danku Sándor (Győr) 84 p.
D-X: 1. Vönöczky András (Baranya) 102 p., 2. Danku Sándo r (Győr) 84 p., 3. Szuper Róbert (Vas) 78 p.
F-5 M: 1. Tóth István (Bp.) 7,5 p., 2. Strenner János (Pest) 11,5 p., 3. Fejes János (Bp.) 15,75 p.
F-5 10: 1. Strenner János (Pest) 5 p., 2. Gelányi Zoltán (Bács) 7,5 p., 3. Forrai István (Pest) 14,75 p.
F-5 X: 1. Tóth István (Bp.) 5 p., 2. Fejes János (Bp.) 13,75 p., 3. Varga Pál (Bács) 16 p.
FSR 3,5 cm3: 1. Szabó Tibor (Zala) 57 kör, 2. Sólyom István (Hajdú) 56 kör, 3. Müller Mihály (Szabolcs) 51 kör
FSR 6,5 cm3: 1. Kiss Árpád (Békés) 61 kör, 2. Szécsényi György (Bp.) 61 kör, 3. Gyarmati Tibor (Bp.) 54 kör
FSR 15: cm3 1. Szénási Ernő (Bp.) 62 kör, 2. Angel Tamás (Bp.) 62 kör, 3. Berta Sándor (Bp.) 60 kör
Autómodellezés:
Autómodellek Országos Bajnoksága
Sebességi autók:
1,5 cm3: 1. Szepes Attila (Bp.) 225,56 km/ó, 2. Szüts László (Bp.) 225,28 km/ó, 3. Örkényi Viktor (Bp.) 215,05 km/ó
2,5 cm3: 1. Szüts László (Bp.) 226,78 km/ó, 2. Bak István (Bp.) 218,15 km/ó, 3. Vörös Zoltán (Somogy) 211,16 km/ó
5 cm3 1. Ruzsa József (Bp.) 257,28 km/ó, 2. ifj. Ruzsa József (Bp.) 255,06 km/ó, 3. Szabó Máté (Heves) 229,18 km/ó
10 cm3: 1. Szántó János (Baranya) 291,49 km/ó, 2. Bogdán Endre (Somogy) 280,02 km/ó, 3. Waldmann János (Bp.) 254,09 km/ó
RC autók:
RC-8 Forma: 1. Hegedűs István (Bp.) 106 kör, 2. Almássy Tamás (Bp.) 99 kör, 3. Mohai István (Baranya) 98 kör
RC-8 Sport: 1. Gasparik Lajos (Bp.) 112 kör, 2. Hegedűs István (Bp.) 106 kör, 3. Bak Zsolt (Bp.) 99 kör
Nemzetközi versenyek:
Az 1984. évi Szabadonrepülő Európa-bajnokságot Jugoszlávia rendezte Livno-ban augusztus 27. és szeptember 2. között. A versenyen Maczkó Oszkár, Meczner András és Napkori György összeállítású F1C csapat vett részt dr. Reé András vezetésével. A csapatot nem kísérte szerencse. Maczkó Oszkár jutott döntőbe, és a 8. lett, Napkori György a 32. Meczner András a 37. helyen végzett, így a csapat a 10. lett.
.A Körrepülő Modellek Világbajnokságát szeptember 17-22 között rendezték az Egyesült Államokban. -A versenyre a gyulai együttes utazott Somogyi Ferenc vezetésével. Velük tartott dr. Beck Rezső is, mint felkért FAI képviselő. A versenyt egy légi támaszponton, Chicopee-ben bonyolították le. A pályákat a repülőtér kifutópályáin alakították ki. A versenytéren túl, a kifutópálya teljes hosszában biztosították az edzést.
Az első napok nehézségei után - nem volt megfelelő minőségű az üzemanyag, amit dr. Beck Rezső intézkedésére kicseréltek - Szegedi Sándor 280,1 km/ó-t, Molnár József 279,2 km/ó-t, Mult József 278 km/ó-t ért el, ezzel megismételték a "svédországi csodát", ismét hárman álltak fel a dobogóra. (De most vittek magukkal három zászlót, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzák a rendezőt, mint Svédországban, ahol nem volt három magyar zászló, csak nehézségek árán oldották meg ezt a "problémát".)
Csapatversenyben: 1. Magyarország 837,2 km/ó, 2. Kínai NK. 806,5 km/ó, 3. Olaszország 759,1 km/ó
Augusztus 10-én volt a VI. FSR Világbajnokság ünnepélyes megnyitója Nagykanizsán, a csónakázó tavon. A NAVIGA 24 tagországából 21-en voltak a megnyitón. A 21 országból 194 versenyző érkezett 285 modellel.
Eredmények: 3,5 cm3 ifjúsági: 6. Sólyom Magdolna, 7. Szénási Noémi, 16. Tarr Tamás
3,5 cm3 felnőtt: 25. Sólyom István, 29. Szabó Tibor, 35. Mayer Imre
6,5 cm3 ifjúsági: 3. Takács István, 6. Pócsik Tibor, 8. Bárdossi András
6,5 cm3 felnőtt: 10. Kiss Árpád, 16. Gyarmati Tibor, 33. Pete László
15 cm3 ifjúsági: 3. Bundi Sándor, 8. LŐRINC Levente, 9. Lukácskó Zsolt
15 cm3 felnőtt: 2. Sólyom István, 39. Szénási Ernő, 57. Kudlik Vilmos
3,5 cm3 ifjúsági: 1. Juhász István, 3. Sólyom Magdolna, 4. Tarr Tamás
3,5 cm 3 felnőtt: 6. Nóbik Gyula, 8. Balogh Imre, 11. Mayer Imre
A 6,5 cm3-esek 2 órás futamában: 4. Kiss István, a 15 cm3-esek között 13. Sólyom István
Az olimpiai pontértékelés szerint a csapatversenyt Magyarország nyerte 33 ponttal, 2. az NSZK 28, 3. Franciaország 27 ponttal.
Ez évben a svédországi Örebroban rendezték a Sebességi Autómodellek Európa-bajnokságát. Gombócz István csapatvezetővel Szepes Attila, Szüts László, ifj. Ruzsa József és Szántó János utaztak el a versenyre. Örebro Svédország közepén, Stockholm és Göteborg között helyezkedik el. A pálya érdelessége hogy a betonfelület fűthető, így mindig biztosítható a száraz betonfelület.
Eredmények:
1,5 cm3: 2. Szüts László 223,881 km/ó, 3. Szepes Attila 223,630 km/ó
5 cm3: 1. ifj. Ruzsa József 272,975 km/ó, 4. Szántó János 264,434 km/ó
10 cm3 : 6. Szántó János 291,027 km/ó, 8. ifj Ruzsa József 290,182 km/ó
Csapatversenyben: 1. Magyarország 1281 pont, 2. Svédország 1058 p., 3. NSZK 946 p.
A Fülöp Sándor Emlékverseny - még nem hivatalosan - nemzetközi verseny, ezen első alkalommal (kölcsön kapott) COMMODORE 64 számítógéppel történt a kiértékelés, ezért a verseny befejezése után szinte azonnal lehetett a díjkiosztást megrendezni. Dömsödön, május 26-27-én a következő eredmények születtek:
F1A: (39 induló) 1. Kéry László, 2. Szvacsek Ferenc, 3. Jancsó András
F1B: (15 induló) 1. Krasznai József, 2. Váradi Mihály, 3. Berkó György
:F1C: (10 induló) 1. Napkori György, 2. Meczner András, 3. Maczkó Oszkár
Csapatverseny:
F1A: (12 csapat) 1. Bp. XVI. ker. Úttörőház 3660" (Varsányi Tamás 1256", Pethő Attila 1203", Katona János 1197")
F1B: (5 csapat) 1. Debrecen 3586" (Váradi Mihály 1260", Zöld Csaba 1066", Krasznai József 1261")
F1C (2 csapat) 1. Bp. XVI. ker. Úttörőház 3327" (Márkus Géza 1078", Patócs László 1127", Léránt András 1122")
Három olasz modellező vett részt a versenyen.
Június 28. és július 2. között rendezték meg Wroclawban a II. Nemzetközi Zárttéri Repülőmodell-versenyt. Ezen 9 ország 42 versenyzője vett részt.
Eredmények. 2. Kemény Miklós, 5. dr. Reé András, 6. Orsovai Dezső, 7. Egri Antal.
Szeptember 22-23.-án rendezték a XXII. MOM Kupa Nemzetközi Sebességi Autómodell-versenyt Budaörsön. Négy kategóriában 77 kocsit neveztek a versenyre.
Eredmények:
1,5 cm3: (16 induló) 1. Szepes Attila 221,95 km/ó, 2. Szűts László 217,62 km/ó, 3. Örkényi Viktor 213,14 km/ó
2,5 cm3: (20 induló) 2. Szűts László 234,13 km/ó
5 cm3: (19 induló) 1. id. Ruzsa József 269,86 km/ó, 3. ifj. Ruzsa József 261,78 km/ó
10 cm3: (22 induló) 3. Szántó János 287,44 km/ó
Csapatverseny: 1. MOM 1876 p., 2. NSZK 1331 p., 3. Svájc 1109 p.
|