chfejlec.gif (1380 bytes)
fej11.gif (854 bytes)
Harmath Andor

F1E - Mágnesirányítású lejtőmenti vitorlázó modellek
Jubileumi Nemzeti Bajnoksága

1999 augusztus 29-én a Magyar Modellező Szövetség támogatásával a Cavalloni Modellező Sportegyesület rendezte meg Csákberényben a Jubileumi Nemzeti Bajnokságot.

Az előzetes nevezés szerint 15 versenyző vett volna részt a versenyen, azonban végül csak 12 versenyző indult.

A verseny alatt 0 - 1 m/sec között volt a szél ereje, D-DNy irányból.

A végrehajtott 60 startból 35 volt totál.

A Nemzeti Bajnokság 10.00-kor kezdődött 120”-es repült idővel, mivel a próbastartok alatt modellek több alkalommal átrepültek az országúton.

A rendezőség úgy határozta meg, hogy kötetlen startidővel 14.00-ig kell végrehajtani az 5 startot. Ez annyira folyamatosan sikerült, hogy 13.50-kor már a döntőt kezdtük meg.

Magyarországon első alkalommal kellett “Fly-off”-ot tartani, melybe a Rákoshegyi Modellező Klub két versenyzője ( Alberti Mihály és Litomiczky Sándor) került.

A döntő első fordulója eldöntötte a helyezési sorrendet, mivel egyik modell sem repülte ki a meghatározott 180 másodpercet.

A verseny végre ideálisnak mondható időben és jó légkörben zajlott le

Helyezési sorrend

Helyezés

Szül.év/

MMSZ szám

Név / Klub

Max: 120”

Max: 120”

Max: 120”

Max: 120”

Max: 120”

Max: 180”

Össz.

sec / %

1

1981 Alberti Mihály 120” 120” 120” 120” 120” 117” 717”

1318

RHMK

100%

100%

100%

100%

100%

65%

565%

2

1940 Litomiczky Sándor 120” 120” 120” 120” 120” 109” 709”

722

RHMK

100%

100%

100%

100%

100%

60%

560%

3

1930 Márkus Géza 120” 120” 118” 120” 120” 558”

418

Cavalloni

100%

100%

98%

100%

100%

498%

4

1978 Hegedűs Zoltán 120” 120” 120” 120” 117” 557”

059

Cavalloni

100%

100%

100%

100%

97%

497%

5

1981 Varga András 120” 117” 111” 120” 120” 588”

724

RHMK

100%

97%

92%

100%

100%

489%

6

1976 Teller Péter 120” 116” 118” 120” 108” 582”

059

Cavalloni

100%

96%

98%

100%

90%

484%

7

1969 Péntek Tibor 120” 089” 120” 112” 120” 561”

1147

RHMK

100%

74%

100%

93%

100%

467%

8

1985 Fülöp Zsolt 107” 103” 120” 107” 120” 557”

951

Cavalloni

89%

85%

100%

89%

100%

463%

9

1981 Rimóczy Róbert 120” 074” 108” 063” 120” 485”

422

Cavalloni

100%

61%

90%

52%

100%

403%

10

1984 Simon Attila 099” 120” 120” 035” 061” 435”

1495

RHMK

82%

100%

100%

29%

51%

362%

11

1965 Sarusi Kiss Balázs 062” 089” 120” 029” 120” 420”

069

Cavalloni

51%

74%

100%

24%

100%

349%

12

1984 Bak Péter 120” 077” 048” 093” 032” 370”

1496

RHMK

100%

64%

40%

77%

26%

307%

 

F1L zárttéri modellek Nemzeti Bajnoksága - Budapest - Műegyetem, 1999.09.10-11

1. Bakos Ferenc 1953 BME

14:17

16:52

14:14

16:51

17:13

-

34:05

2. Hellenbort Csaba 1967 BME

13:23

14:35

14:32

14:53

14:55

15:17

30:10

3. Sükösd Tamás 1990 BME

10:20

9:44

9:47

10:08

11:07

-

21:27

4. Ember Péter Pál 1974 Cavalloni

2:59

3:39

5:15

6:10

5:52

7:03

13:13

5. Bíró Károly 1936 BME

6:20

5:35

-

-

-

-

11:05

6. Molnár Domonkos 1988 Bosnyák tér

4:53

5:45

-

-

-

-

10:38

7. Szabó Sándor 1988 Cavalloni

4:35

3:25

-

-

-

-

8:00

8. Suhataghy Ádám 1979 Cavalloni

3:15

3:24

-

-

-

-

6:39

Vissza a Cavalloni nyitólapra
1165
Budapest, Veres Péter u. 157.    info@cavalloni.hu   1625 Budapest, Pf. 16
Tel/fax: +36 1 311-0471