Szabadon repülő modellek ifjúsági Európa-bajnoksága
Deblin, Lengyelország, 2003. augusztus 20-24.

Pápáról kedden hajnalban, indultunk (Szentpéteri László, István), Budapestre, ahol találkoztunk a csapat két tagjával (Mihály Balázs, Nagy Csaba) és a csapatkapitánnyal (Képíró László / Guti József). Az első meglepetés akkor ért minket, amikor Papa (Guti József) bejelentette: “Lejárt az útlevelem, sajnos nem tudok veletek menni!”. Nem akartuk elhinni, de sajnos igaz volt. Így kénytelenek voltunk egy sofőrrel nekivágni a közel ezer kilométeres távnak.

Az utolsó pillanatokban, de szerencsésen első nekifutásra odataláltunk. A regisztráció sikeresen megtörtént, de a szállással kis gond adódott, senki sem tudta hol található az Ifjúsági szálló. Még a rendőrségen sem tudtak nekünk ebben segíteni, de készségesen kerestek nekünk szállást, egy benzinkúton. Egy kicsit drágább volt a tervezettnél, de egy rossz szavunk sem lehetett rá (kettő-három ágyas szobák, színes tv, szobánként zuhanyzó, mellékhelyiség). Itt próbáltuk kipihenni az út fáradalmait és másnap megújult erővel készülhettünk a megmérettetésre.

Az edzést követő műszaki vizsgát sikeresen túléltük, ezután a megnyitó következett. Tizenhét ország, nyolcvannyolc versenyzője várta izgatottan a versenynapot.

Mi korán reggel kimentünk a repülőtérre, ahol óriási köd várt ránk. Mi voltunk az elsők, akik, vették a bátorságot a repítésre. Ennek meg volt az eredménye, hiszen a Mihály Balázs kivételével mindenki négy percet dobott a nullás időben. Balázs a csapat szemszögéből nem rontott, csak saját kiváló eredményességének esélyét csökkentette.

A másodiktól az ötödik startig az eredmények hibátlanok voltak, de a szél fokozatosan erősödött. A negyedik startban az iránya is megváltozott és a modelleket az erdő felé vitte a szél. A modellem egy tisztásra szállt le. Balázsnak nem volt ekkora szerencséje az ötödik startban, az ő gépe egy harminc méteres fenyőn landolt.

Ekkor következett az ebédszünet, de nem sikerült leszedni a gépet. Nagy Csaba ebben a startban, egy szerencsétlen leoldás miatt rontott tizenkilenc másodpercet. Ebben a pillanatban elveszítettük a vezető pozíciónkat, de nem adtuk fel.

A hatodik startban Csaba gépének órája begyorsult és korábban időzített a kelleténél, kettő másodpercet rontott. Csak abban reménykedhettünk, hogy a szlovén csapat is hibázik. Ekkor még nem tudtuk, hogy az egyik szlovén versenyző óriásit hibázott. A hetedik startot abban a szellemben csináltuk végig, hogy ha hibátlanok maradunk, akkor biztos a második helyezés.

Később kiderült, mi lettünk az ELSŐK!!!!!!!!!!!!!

Óriási volt az öröm. Együtt ünnepeltünk, a csapatkapitánnyal Képíró Lacival és a nem hivatalos segítőnkkel Szenyával. De még nem ért véget a nap, hiszen nekem még döntőznöm is kellett. Az óriási izgalomban és örömben elrontottam, de nem lett rossz eredmény. Én hatodik lettem, Balázs tizenkettedik, Csabi tizenötödik. Ezt köszönhetjük azoknak is, akik óriási lelki támaszt jelentettek számunkra a verseny kezdetétől, az eredményhirdetésig (Laci, Szenya).

Egész este boldogan ünnepeltünk, de ez érthető is. A következő napot a városban töltöttük, fejszét vettünk, hogy kivágjuk a fát, amin a Balázs gépe volt. Viszonylag egyben sikerült leszedni, a már kidőlt fáról. Majd a bazársoron árultuk az egyik legjobb barátunk és a csapat szponzorának termékeit. Így telt az utolsó versenynap is. Nagy sikert arattunk.

Eljött a bizonyos nagy nap: az eredményhirdetés! Izgatottan vártuk. Megtiszteltetés volt a dobogó legfelső fokán állni, nemzeti színű ruhában és hajjal (Csaba: piros-; Én/István/: fehér-; Balázs: zöld hajjal). Átvettük a gyönyörű díjakat és mentünk ünnepelni.

A hazafelé vezető út vidáman és fáradtan telt. A fiúktól a Keletiben elbúcsúztunk, innen ők vonattal mentek haza. Mi pedig elindultunk Pápára. Felejthetetlen napokat töltöttünk Lengyelországban, sok tapasztalatot szereztünk. Remélem a 2004-es Világ-bajnokság is legalább ilyen sikeres lesz.

Pápa, 2003. december 13.

Szentpéteri István
Herendi Modellező SE.