Cavalloni Ferenc Modellező Sportegyesület

Cavalloni Híradó 2002. április

Előző cikk TartalomjegyzékTartalomjegyzék

Következő cikk

NEMZETI BAJNOKSÁG

a Magyar Igazolványokról szóló rendelet létrejötte után - és az előző évek hazai versenyeink elnevezése körüli értelmezési kérdések következtében - jutott eszembe, - és múlt évi közgyűlésünkön meg is említettem, - hogy ezek után lett igazán értelme a címben szereplő elnevezésnek.

Hazai “Országos” bajnokságainkra valóban az eddig használt kifejezés illik - első sorban. Ezek az ország határain belül élő modellezők bajnokságai voltak, és ma is azok.

Eddig is tudtuk - csak nem illett sokat beszélni róla - hogy magyarok sokan élnek határainkon túl is. Lehetnek, - és vannak is - közöttük modellezők. Most, hogy magyarságukat ezzel az igazolvánnyal hivatalosan is “elismerte” a határokon belüli magyar állam, - és utazásukat is lehetővé teszik erre vonatkozó intézkedések, - nem lenne akadálya, hogy közösen, velük együtt rendezzünk versenyt, - versenyeket.

A Magyar Igazolványok kiadása folyamatosan történik, ezért remélhető hogy egy év múlva már mindenki rendelkezhet vele, aki ezt kéri.

A Cavalloni SE 2003-ban - ezzel is megünnepelve (jogelődje) megalakulásának 40. évfordulóját, - megrendezi a magyarok

NEMZETI BAJNOKSÁGÁT

az F1A, B, C és külön az F1E kategóriákban, amelyen a határon belülről érkezők a szokásos versenyzői igazolványukkal, a határon kívülről érkező magyarok magyar igazolványukkal vehetnek részt. A versenyek időpontjait a következő évi versenynaptár elkészítésekor tűzzük ki.

Pinkert György

Előző cikkTartalomjegyzékCavalloni Honlap

1165 Budapest Veres Péter u. 157.   Tel/fax: +36 1 211-4071
1625 Budapest, Pf. 16   info@cavalloni.hu

Következő cikk