cavalloni26171.gif (6001 bytes)

hirado.gif (1847 bytes)

Meghalt FRIGYES ERNŐ hatszoros VILÁGBAJNOK
(1923-2000)

image03.jpg (13997 bytes)

 

Szól a rövid hír, megdöbbentem és szomorú szívvel emlékezünk

Meghalt egy legenda, a magyar modellezés híressége, első világbajnoka.

1952 körül ismerkedtünk meg a Dugovics utcai általános iskola modellező szakkörében, melyet Palotás József tanár úr vezetett. Az 50 év kapcsolat közel egy emberöltő. Frigyes Ernő már ifjú korában kitűnt hitetlen szorgalmával, precízségével és győzni akarásával. Abban az időben mindenki mindent szeretett csinálni, kipróbálni, de úgy tűnt, hogy Ernőnek az ősi emberi vágy a repülés illetve ezen belül a vitorlázó repülés volt a szenvedélye. Megtervezte és megépítette a “KÉKMADÁR” nevű modelljét, melynek a színe is kék volt (A/2). Rengeteget ment, mentünk repíteni Rákosra. Sokszor még télen is, akár esett, akár fújt. Jellegzetes ismertetőjele volt Ernőnek a dongó segédmotoros biciklije, majd később a 125 cm3-s Csepel motorkerékpárja.

Kezdeti időszakban elérhetetlen volt sokunk számára a fontos alapanyag a BALSA-fa. Ezért mondta Ernő, hogy Ő “akár egy hétig is koplalna egy lap balsáért”.

1957-ig fizikai dolgozó volt az akkori budapesti metró építkezésén, majd a Modellezési Osztály főelőadója lett. Versenyzett és szervezte a modellezést, rendezte a versenyeket.

1958-ban tagja lett az Angliába utazó szabadonrepülő csapatnak gumis és mechanikus kategóriákban. Egyszerű, csendes emberként utazott el és híres - VILÁGHÍRES modellezőként érkezett haza.

VILÁGBAJNOK lett! Megszerezte Magyarországnak, a magyar modellezőknek az első egyéni és csapat VB címet! Egyszerre ismerte meg a világ ŐT és a magyar modellezést. Ez csak a kezdet volt. A hiúsága vagy küzdeni akarása eredményeként bizonyított.

VB 1960 Anglia csapat arany, VB 1961 NSZK egyéni ezüst - csapat arany, 1963 Wiener-Neustadt ismét egyéni és csapat világbajnok. 1964 Jugoszlávia (BLED) egyéni és csapat Európa bajnok.

Összegezve sikeres életútját a legeredményesebb magyar modellezőt tisztelhettük Ernőben. Világhíres lett TÁLTOS motoros modellje és a sokak által épített SÓHAJ vitorlázó modell is. Versenyzői pályafutása végén számtalan hazai és külföldi kitüntetést kapott. A versenyzés után még nagyobb lendülettel szervezte a modellezést felesége, Valika segítségével. Emlékezetesek az általuk rendezett számtalan Országos Bajnokságok előtti műszaki vizsgák, bírói eligazítások, sokszor éjfélig elhúzódó megbeszélések.

1972-ben kötött házasságuk közel 27 év boldog együttlétben telt el. Sajnos a betegségeket nem lehet mindig teljesen legyőzni. Több operáció után nagyon reménykedtek, de a leletek igazak voltak. Valika utolsó pillanatig igyekezett Ernőről gondoskodni. Vádolta magát, hogy hiba volt Ernőt sok mindenről lebeszélni, megkímélni, ha egyedül marad hogy fogja magát egyedül ellátni. Sajnos igaza lett.

Valika hamvait közös akaratuk szerint az egyik kupában helyezték el, majd most fognak együtt végső nyughelyükre kerülni.

Nehéz szívvel írom az alábbi sorokat is. Ernő sokat küszködött betegségével, de úgy ahogy legyőzte azokat. Az idén tavasszal a Közlekedési Múzeumban rendezett modellező kiállításra készült, többször találkoztunk. (Sajnos folyamatosan látszott egészségének romlása.) Örült a sikeres kiállításnak, többször is elment megnézni. A kiállítás bezárása után modelljének (TÁLTOS) hazaszállítása rám várt, de a megbeszélés ellenére Ernő is előkerült, így a modellt és gazdáját együtt vittem haza. Megköszönte a törődést, elnézést kért a szomorú állapotáért, könny nélkül sírt a vállamon, elbúcsúztunk........ akkor még nem tudtam, hogy örökre!!

A napokban jött a szomorú hír:

meghalt FRIGYES ERNŐ hatszoros világbajnok
háromszoros Európa-bajnok
sokszoros magyar bajnok
modellező.

Fájó szívvel búcsúzunk nyugodj - nyugodjatok - békében!

Meczner András

1165 Budapest, Veres Péter u. 157.    info@cavalloni.hu   1625 Budapest, Pf. 16
Tel/fax: +36 1 211-4071